|
A vastagbélrák ma Magyarországon mind a nők mind pedig a férfiak körében a második leggyakoribb rosszindulatú daganat. A daganat 90%-ban az 50.életév után jelentkezik, estenként azonban már 40 éves kor előtt is előfordulhat. 40 éven felüli egyénekben gyakorisága évente megduplázódik, ezért a kor mint kockázati tényező is figyelembe vehető. Hajlamosító tényezőként ismerjük még a többéves cigarettázást, túlzott mértékű alkoholfogyasztást, genetikai tényezőket, egyéb meglévő daganatos, illetve gyulladásos bélbetegségeket.
A vastagbélrák tünetei későn jelentkeznek és nem egyértelműek.
- Hasmenés vagy székrekedés váltakozó formában
- Általános gyomorpanaszok, felfúvódás, görcsök
- Véres széklet, amely lehet élénkvörös vagy sötétbarna (majdnem fekete)
- Tartós fáradságérzés, indokolatlan testsúlycsökkenés
Tehát a tünetek a diagnózis megállapításához korántsem elegendőek, ezért 2 hétnél további fennállásuk esetén a kivizsgálás kötelező.
A szűrés fontossága:
Azokban az országokban ahol a szűrést 50 év felett kötelezővé tették (USA) jelentősen csökkentek a halálozások és nőttek a túlélési esélyek. Sajnos ez itthon nem mondható el, mivel hazánkban az évente diagnosztizált 9000 új esetből 6000 meg is hal a megkésett diagnózis miatt. A kulcsszó tehát a KORAI DIAGNÓZIS. A daganat kialakulását megelőzi egy rákmegelőző állapot.(Gyakran a daganat teljesen jóindulatú, semmiféle tünete nem adó polypokból alakul át) Ez hozzáértő szemeknek mindenképpen felhívja a fegyelmet az elfajulás lehetőségére. Ebből a kezdeti stádiumból történő mintavétel, az ezt követő elemzés, kiértékelés és a kezdemény eltávolítása a túlélést akár 100%-ra is megemelheti. Kiemelt kockázatú csoportot képeznek azok akiknek közeli hozzátartozójuknak(1-3.fokú rokonság) diagnosztizáltak vastagbélrákot, illetve azok, akiknek elsőfokú rokonságában megjelent méh-, petefészek-, emlő-, prosztatarák vagy végbélpolip.
Az általunk kínált teljes körű szűrés menete:
- Laborvizsgálat vér,(tumormarkerek,süllyedés,vérszegénység)
széklet,(friss, illetve emésztett vér azonosítása) vizelet
- Hasi-kismedencei ultrahang vizsgálat
- Végbél vizsgálat (80%-ban a vastagbéldaganat a végbél ujjal elérhető és kitapintható részén helyezkedik el. Ezért ez a vizsgálat kiemelt fontosságú)
- Részletes kórelőzmény és rizikófaktor felmérése, belgyógyászati, illetve gastroenterológiai vizsgálat
- Szükség esetén gyomor-, vastagbél, végbéltükrözés
- A szűrővizsgálat elvégezése 50 év felett évente egyszer javasolt.
Várjuk jelentkezésüket! Kék Lagúna Egészségközpont 1037 Budapest, Bokor u. 17-21. Tel.:(+36)-1-430-21-88 E-mail:
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Internet: www.keklagunaklinika.hu
|